Wolf András tippjei nyári grillezéshez

2020. június 30. Ártalomcsökkentés blog

Egy korábbi posztunkban már írtunk róla, hogy milyen veszélyeket rejt magában a grillezés. A probléma gyökerét az égés és a füst képezi, ahogy az élet számos más területén is az égés során keletkező füst felelős elsősorban az ártalmakért.

Ilyen lehet például az autók által kibocsájtott kipufogógáz, vagy a cigarettafüst.

Tudományosan igazolt ugyanis, hogy az égés során keletkező cigarettafüstben található káros vegyületek a dohányzáshoz köthető megbetegedések elsődleges okozói. Egy szál cigaretta meggyújtását követően a füstben több mint hétezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része bejut a szervezetünkbe. Köztük 93 olyan, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) hivatalosan is károsnak, vagy potenciálisan károsnak minősített. Ezek a káros anyagok nem csak a dohányos szervezetébe jutnak be, de a környezetükben élők is ki vannak téve a veszélynek. A legjobb, persze az, ha egyáltalán nem dohányzunk. Ha pedig már rászoktunk, igyekezzünk minél előbb felhagyni vele. A leszokással ugyanis egyértelműen csökken a megbetegedések valószínűsége. Habár a leszokás nem könnyű, aki elhatározta magát rá, minden eszközzel támogatni kell, hiszen már a leszokást követő első napoktól kezdve csökken a potenciális betegségek kialakulásának kockázata Azon felnőtt dohányosok számára viszont, akik valamilyen okból nem hagyják abba a dohányzást, léteznek már füstmentes alternatívák. Érdemes tehát kerülni a “füstölést”. Füstmentes kategóriába tartozik például az e-cigaretta, a nikotinsóval működő- vagy a dohány-hevítéses technológia. Előbbi kettő dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a dohány-hevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára szabaduljon fel, de még ne történjen égés, és így füst se képződjön. Közös bennük, hogy égés és füst nélkül működnek, így amellett, hogy kevesebb toxikus anyagot szabadíthatnak fel működésük során, a használók, sőt, a környezetükben tartózkodók is kevesebb káros anyagnak lehetnek kitéve, mint a cigarettafüst esetében

A dohányzás esetében viszonylag egyszerűen megoldható a füstmentesség, hisz számos égés nélkül működő technológia létezik már, de egy kerti sütötgetés alkalmával is fontos a védekezés. A kerti sütésnek is több fajtája létezik, például a közvetlen grillezés, amikor a hús sütése közvetlenül az izzó parázs felett történik körülbelül 250-350 fokon, a közvetett sütés, amikor a grillező egyik felében található az izzó, 160-180 fokos parázs, a hús pedig a másik felében, vagy a barbecue, amikor 120-130 fokon történik a sütés, és a húst nagyon sok füst éri.

Wolf András profi séfet kérdeztük a témában.

A nyár egyik elengedhetetlen kelléke a grillezés. Tudta, hogy a grillezéskor keletkező füst is rákkeltő hatású lehet? Hogy lehet ez ellen védekezni?

Furcsa kettősség van bennem ezzel kapcsolatban, mert hedonistaként imádom a grillezést, így úgy gondolom, hogy a mértékletesség az, ami ebben megoldás lehet. Ne együnk minden nap ilyen káros vagy károsnak ítélt dolgokat.

image0.jpegfotó: Wolf András

Ha minden nap halmozottan teszi valaki, például folyamatosan cukrot eszik, heti ötször grillezik, az hosszú távon káros lehet. (A dohányzás viszont egyszer-egyszer sem tekinthető ártalmatlan tevékenységnek - a szerk.)

Milyen hasznos tippeket tudna megosztani grillezéssel kapcsolatban?

Nagyon fontos, hogy milyen minőségű faszénnel grillezünk. Érdemes kellő figyelmet szentelni az előkészületekre is, hogy magas minőségű, jól elkészített faszenet vegyünk. Ugyanilyen fontos a sütő minősége is, aminél azt kell figyelembe venni, hogy megfelelő legyen a szellőzése. Ezek után jöhet a jó minőségű alapanyag kiválasztása. És itt nem csak a húsra kell gondolni, hisz rengeteg zöldség és saláta passzol a BBQ-hoz. A folyamat során pedig arra kell ügyelni, hogy megfelelő hőmérsékleten süssünk és ne égessük meg az ételeinket, Itt lehet némi párhuzamot vonni a grillezés és a dohányzás között: ha nem tudunk felhagyni vele, akkor keresni kell egy olyan megoldást, ami kevésbé ártalmas magunkra és a környezetünkre A grillezésnél is csökkenthetjük a kockázatokat, ha odafigyelünk az alapanyagokra, a grillsütőnkre, valamint figyelünk arra is, hogy megfelelő hőkezelést kapjon az ételünk. Ugyanígy a dohányzásnál is tájékozódhatunk, hogy melyek azok a technológiák, amik kevesebb toxikus anyagot szabadíthatnak fel működésük során, mint a cigarettázás esetében. Azonban ezen új technológiák sem kockázatmentesek, és hosszú távú hatásuk sem ismert, a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentés leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha tartózkodunk a nikotin- és dohánytartalmú termékek fogyasztásától, azaz azaz rá sem szokunk, vagy ha megtörtént, leszokunk a dohányzásról.

 

 

 

süti beállítások módosítása