Vigyázz, kész, indulhat a spórolás!

2022. szeptember 1. Ártalomcsökkentés blog

shutterstock_793595989.jpg

A közelmúlt eseményei után talán még azok is ráveszik magukat a tudatos energiahasználatra, akik eddig nem ezen elvek mentén szervezték meg a háztartásukat. Apró, de tudatos változtatásokkal ugyanis nemcsak a környezetünket, de a pénztárcánkat is megkímélhetjük, ha odafigyelünk a fogyasztásunkra.

A közelgő évszakváltás miatt is érdemes újragondolnunk a háztartásunk működését és a kiadásainkat. Apró változtatásokkal is eredményeket érhetünk el, ilyen lehet az, hogy nem folyatjuk fogmosás közben a vizet, vagy tudatosabban vásárolnunk, és az is, hogy letesszük a cigarettát. Összegyűjtöttük néhány praktikus ötletet az energia- és klímabarát életmód kialakításához, hogy egészségesebben és fenntarthatóbban éljünk, valamint megóvjuk a Földünket a felesleges energiapazarlástól.

1. Izzócsere

Talán triviálisan hangzik, mégis az első és legfontosabb lépés, hogy a lakásban található izzókat cseréljük le LED-es verzióra. Ezek egyrészről tovább tartanak, másrészről jóval kevesebb energiát, akár 80 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos égők. Aki nem hiszi, járjon utána! Persze a legjobb, ha egyáltalán nem ég: ez egy igazán egyszerű és apró dolog, amire érdemes figyelni. Ha elhagytál egy helyiséget és már nincs szükséged a lámpára, mindig kapcsold le magad után!  Akár már pár perc is rengeteget számíthat az áramfogyasztás szempontjából. A modern, ledes izzók pedig bírják a gyakori kapcsolgatást.

shutterstock_790594240.jpg

2. Gépcsere

Aki eddig nem figyelt oda a háztartási eszközei energiabesorolására, annak érdemes újraterveznie az otthoni gépparkját. Válasszunk mindenből a kevesebb energiaigénnyel járó verziót. Ma már azt is tudjuk, hogy a kézi mosogatásnál mind víz, mind pedig az energia tekintetében jobb megoldás, ha mosogatógépet használunk, ráadásul így még időt is nyerünk. Olyan mosogatógépet vegyünk, amelynek az energiatakarékossági besorolása magas, vízfogyasztása pedig alacsony. Kézi mosogatáskor az öblítést a hideg vízzel megtöltött második mosogatótálban vagy külön edényben végezzük, ne folyó vízzel. Válasszunk energiatakarékos hűtőt és fagyasztót, és figyeljünk arra, hogy ne állítsuk a termosztátot túl alacsony hőfokra. A szórakoztató elektronikai eszközeink közül is az alacsonyabb energiafogyasztású készüléket válasszuk, és törekedjünk a közös tv nézésre, bár a legjobb, ha ehelyett sportolással vagy közös családi programmal töltjük a pihenőidőt.

shutterstock_703858519.jpg

3.Tudatosság

Apró, jelentéktelennek tűnő dolgok is jelentősen befolyásolhatják a számláinkat. Figyeljünk oda, hogy csak akkor hagyjuk égve a lámpát, ha tényleg szükségünk van rá. Kapcsoljuk ki, és ne hagyjuk készenléti állapotban a készülékeket! Húzzunk ki a konnektorból azokat a készülékeinket, amelyeket nem használunk, és ne feledkezzünk el a már feltöltött állapotba került mobiltelefonról vagy laptopról sem. Sokan nem tudják, egyetlen, nagyobb forgalmú e-mail postafiók éves szén-dioxid kibocsátása a 100 kilogrammot is elérheti. Mindig zárjuk be készülékeinken a fölöslegesen futó alkalmazásokat, és ne hagyjuk bekapcsolva azokat az eszközöket, amelyeket éppen nem használunk! Csukjuk be a hűtőszekrény ajtaját és ne folyassunk feleslegesen a vizet fogmosás vagy tusolás közben. A fürdés általában több vizet fogyaszt, mint egy gyors zuhany, ezért inkább zuhanyozzunk fürdés helyett. Jó választás lehet a víztakarékos zuhanyrózsa, és a rövidebb ideig tartó tusolás, hiszen ilyenkor percenként 23 liter vizet is elhasználhatunk.

4. Tűrőképesség

Az ősz közeledtével ideje elkezdeni szoktatni magunkat arra, hogy jobban bírjuk a hűvösebb időjárást. Sokkal jobb a szervezetnek és jobban alkalmazkodik a hidegebbhez is, ha forró helyett langyos vízzel zuhanyzunk. Fontos, hogy a tévhitekkel ellentétben hideg időben sem a forró zuhany a legjobb választás, hiszen a forró víz után még inkább fázni fogunk. Minden tekintetben jobb, ha télen 21-22 fokos hőmérséklet van a lakásban, nem véletlenül nevezik ezt a hőfokot szobahőmérsékletnek. A melegben nemcsak a figyelmünk lankad, hanem a baktériumok is jobban szaporodnak, és az immunrendszerünknek is jobbat teszünk, ha a testünket kicsit hidegebb levegőhöz (és vízhez) szoktatjuk. Az éjszakai alváshoz pedig 18-20 fok az ajánlott.

shutterstock_1932944879.jpg

5.Kevesebb kipufogó füst

 A mértéktelen autóhasználat nemcsak a klímaválság fokozásáért, hanem egyedül Magyarországon évente többszázezer megbetegedés kialakulásért is felelős. Az egyik legjobb megtakarítási, ártalomcsökkentési lehetőség a ritkább autóhasználat, a kisebb fogyasztású, hibrid vagy elektromos autó, a kombinált közlekedés, illetve az autózás elhagyása. Ha összehangoljuk az utazást és többen megyünk egy autóval, csökken az egy utasra jutó kibocsátás, de még jobb, ha a rövidebb utakra a kerékpárt, rollert vagy a gyaloglást választjuk. Gyakran nem csak a szén-dioxid kibocsátás, de a költség-haszon számítások is azt mutatják, hogy érdemes – akár átmeneti, néhány éves időtartamra is – a munkahelyhez közelebbi lakást, vagy akár fordítva, a sok egyéni szempontnak megfelelő lakáshoz közelebbi munkahelyet választani.

6. Csend, gyertyafény és vacsora

Változtassunk az eddigi életünkön és szokásainkon. Elég apró lépésekkel kezdeni: ne nézzünk annyit tévét, helyette inkább hallgassunk zenét, meditáljunk vagy olvassunk egy jó könyvet. Néha mellőzhetjük a villanyt, és próbáljuk ki, hogy milyen romantikus gyertyafénynél vacsorázni. Hagyjuk fel a káros szokásainkkal, amelyben beletartozik az, hogy mit eszünk, mit iszunk és mit fogyasztunk. Fontos választási szempont, hogy a termék honnan érkezik és mibe van csomagolva. Minél kevesebb élelmiszercsomagolást vigyünk haza! A zöldséget és a gyümölcsöt kimérve vásároljuk, és a reklámzacskó helyett inkább a saját kosarunkban, papírzacskóban vagy erős, textilszatyrunkban szállítsuk. Ha tehetjük, használjuk újra a csomagolást!

shutterstock_725253223.jpg

7. Hagyjunk fel a káros szokásainkkal!

Gondoljuk át, mennyi pozitív hozadéka lenne, ha felhagyunk az olyan káros szokásainkkal, mint például a cigaretta.

Ha eddig nem éltünk ezzel a káros szenvedéllyel, ne is kezdjük el, ha pedig már dohányzunk, minél hamarabb szokjunk le róla.

Aki le szeretne szokni a dohányzásról, azt mindenben támogatni kell, és fontos tudni, hogy már az első dohányzásmentes naptól jelentősen csökkennek a kockázatok. Aki valamiért mégsem hagy fel a cigarettázással, az is tájékozódhat  az ártalomcsökkentés lehetőségeiről. Ma már vannak olyan égés nélkül működő, füstmentes technológiák, amelyek a cigarettánál lényegesen kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. Ilyen a dohányt nem tartalmazó nikotinpárna, az e-cigaretta vagy a dohányhevítéses technológia. Ezek használatához nincs szükség tűzre, nem keletkezik sem parázs, sem pedig füst, amely az égés során keletkező káros anyagok miatt a dohányzással összefüggésbe hozható betegségek fő oka.

A cigaretta égése során keletkező füst ugyanis közel 7 ezer vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül 93-ról állapította meg az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Fontos tudni azonban, hogy a füstmentes technológiák célja nem a leszokás, hanem az ártalomcsökkentés azon felnőttek számára, akik az ismert kockázatok ellenére is tovább folytatják a dohányzást. Ugyanakkor ezek sem veszélytelenek, hiszen tartalmaznak például nikotint, ami egy erősen addiktív hatású anyag, többek között megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást. Épp ezért a legjobb választás egyértelműen az, ha teljes mértékben tartózkodunk a nikotin- és dohánytartalmú termékek fogyasztásától.

süti beállítások módosítása