Súlyos kérdésekről kell beszélnünk

2021. április 16. Ártalomcsökkentés blog

pm_elhizas_fokep.jpg

Napjainkban globális probléma és társadalmi kihívás az elhízás, mely összefüggésben állhat a rendszertelen táplálkozással, a mozgásszegény életmóddal és a stresszel is. Egy reprezentatív kutatás szerint világszerte 2,1 milliárd ember számít túlsúlyosnak, hazánkban pedig a lakosság harmada. Így Magyarország nemcsak a dohányosok számát, ami több mint 2 millió, hanem az elhízást tekintve is az élmezőnyben áll.

Mikor beszélhetünk elhízásról?

Világszerte 2,1 milliárd ember számít túlsúlyosnak, 671 millió pedig elhízottnak, és a helyzet itthon sem nevezhető éppen biztatónak. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság kérésére készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy Magyarországon az elhízás a felnőtt lakosság harmadát érinti, testtömegindex alapján pedig a válaszadók 34 százaléka tekinthető túlsúlyosnak. Az 1000 főt számláló, online mintavétellel készült kutatás adatai sokat elárulnak a társadalom jelenlegi helyzetéről és az elhízással kapcsolatos problémákról, ezért fontos, hogy – ahogy a környezetszennyezés vagy a dohányzás esetében – felhívjuk a figyelmet az ártalomcsökkentés fontosságára.

A felmérés alapján elmondható, hogy 100 emberből 87 elégedetlen a testsúlyával. Emellett a felmérésből az is kiderül, hogy a válaszadók többsége rosszul ítéli meg a testsúlyát, továbbá az is, hogy hazánkban a felnőtt lakosság 30 százalékát tekinthetjük elhízottnak. Az elhízás tehát komoly társadalmi probléma, és a dohányzáshoz hasonlóan tudatosan kell csökkentenünk az elhízás okozta ártalmakat is.

Elhízásnak nevezzük azt a kórállapotot, amikor a testsúly 20 százalékkal meghaladja az ideálisat. Az elhízásnak többféle oka lehet, mint például a különböző pszichés tényezők (ebben az esetben egyfajta pótcselekvésként funkcionálhat az élelmiszer fogyasztása), a stressz, továbbá különböző társadalmi és családi körülmények. Mindemellett a helytelen étkezési szokások is eredményezhetik a kórállapotot.

pm_elhizas_blogfoto.jpg

A túlsúly vagy az elhízás megterheli a szervezetet, nehézkessé teszi a mozgást, csökken a fizikai teljesítmény és nagymértékben növeli az egyes betegségek kockázatát. Hasonló tendenciákat figyelhetünk meg a dohányzással kapcsolatban is, ráadásul a probléma kezelését tekintve is felfedezhetünk azonos vonásokat, hiszen az elhízás esetében is kulcsfontosságú, hogy csökkentsük az ártalmakat.

A dohányzásról jól tudjuk, hogy káros az egészségre, épp ezért a legjobb, ha egyáltalán el sem kezdünk dohány- és nikotin tartalmú termékeket fogyasztani. Ha már dohányzunk, akkor törekedni kell, hogy a mihamarabb leszokjunk, hiszen a leszokással csökken a megbetegedések kockázata.  Mint ahogy az elhízás megelőzése érdekében is apró lépésekkel, tájékozódással, tudatos választásokkal tehetünk az egészségünk érdekében, a dohányzás terén is apró lépésekkel mi magunk is tehetünk a változásért. Tudatosságra és határozottságra van szükség ahhoz, hogy elinduljunk a leszokás felé vezető úton. A tudomány mai állás szerint ugyanis a cigaretta égése során a füstben keletkező anyagok tehetők elsősorban felelőssé a dohányzáshoz köthető megbetegedésekért.  A cigarettafüstben több mint 7000 vegyi anyag van, és ezen anyagok közül az FDA, az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala 93–ról megállapította, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Az elhízás esetében megoldásként szolgálhat az étkezési szokásainkon való változtatás, a rostban gazdag ételek bevitele, a sok folyadékfogyasztás, továbbá a cukros ételek és italok mellőzése. A problémák elkerülése érdekében az is nagyon fontos, hogy aktívan sportoljunk, mozogjunk. Aki felveszi a küzdelmet az elhízással szemben, azt támogatnunk, segítenünk kell, mint ahogy azokat is, akik elhatározták, hogy leszoknak a dohányzásról.

Az étkezés lehet egyfajta pótcselekvés a stressz csökkentésére, ez pedig gyakran előkerül a dohányzás kapcsán is. Fontos azonban megjegyezni, hogy tévúton járnak azok, akik ilyen módon kívánják kezelni a stresszes szituációkat, hiszen a dohányzás káros, és nemcsak a dohányzóra, hanem a környezetére is, akik a másodlagos füstöt lélegzik be. Hazánkban több mint 2 millióan dohányoznak, de a cigarettafüst ártalmainak ennél sokkal többen ki vannak téve.  

A legjobb az, ha el sem kezdünk dohányozni, illetve ha már dohányzunk, törekedjünk a minél előbbi leszokásra, hiszen úgy óvhatjuk meg magunkat és környezetünket ezen ártalmaktól, ha minél előbb felhagyunk ezzel a káros szokással.

Azok a felnőtt dohányosok, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak leszokni a dohányzásról, tájékozódhatnak a cigarettánál alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járó füstmentes alternatívákról, mint például a dohányt nem tartalmazó nikotinpárnáról, az e-cigarettáról és a dohányhevítéses technológiáról, de számos egyéb technológia is létezik és egyes technológiák működési elvében is nagy különbségek vannak. Ezen technológiák hosszú távú hatásait még kutatják. Ugyanakkor ezek a technológiák sem kockázatmentesek, mivel tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és egyéb negatív hatásai mellett megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást is.  

Az elhízás ellen tehát egészséges táplálkozással, mozgással és stresszkezeléssel tehetünk. A dohányzás ártalmait viszont kizárólag egyetlen módon lehet elkerülni: ha egyáltalán nem fogyasztunk dohány- és nikotin tartalmú termékeket.

süti beállítások módosítása